A fotók időben mérhető kincsek
A fotók időben mérhető kincsek: Mégis miért van az, hogy nem szeretek fényképezkedni?
Nem szereted, ha fotóznak? Megmutatom, hogyan válik élvezetessé a fotózás, legyen szó portrékról, családi képekről vagy különleges pillanatok megörökítéséről.
Ha már régóta fontolgatod, hogy szívesen kipróbálnád magad a kamera előtt, de még mindig nem vagy biztos abban, hogy Neked való.
Fotósként elmondhatom, hogy nekem sem annyira komfortos más fényképezőgépe elé állnom, sőt, azt sem szeretem, ha mobillal fotóznak.
Pont ezért nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy hogyan is érzed magad, amikor eljössz hozzám egy fotózásra.
Amikor viszont elkészülnek a fotók, akkor már nagyon szeretem a végeredményt
Különben hogyan lennének rólam fotók?
Mit mutogatok majd az unokáimnak?
Mit fogok nézegetni, ha már idősebb leszek?
Az az igazság, hogy szeretem a korábban készült fotókat nézegetni, és nemcsak másokról, a gyerekeimről vagy a családomról, hanem magamról is.
Biztosan Te is jártál már úgy, hogy a fotó eszedbe juttat milliónyi érzést, emléket, egy-egy életszakaszodat, és sorolhatnám.
Mi van, ha befeszülök a fotózás alatt? – első fotózásomra készülök, és ideges vagyok …
Ez teljesen normális érzés, hiszen az embert nem mindennap fotózzák, hacsak nem ezzel keresi a kenyerét.
Amikor eldöntöd, hogy eljössz hozzám egy fotózásra, akkor már a jelentkezési lap kitöltésekor is megírhatod, hogy mi az elképzelésed.
Milyen fotózásra szeretnél hozzám jönni?
- Szükséged lenne néhány jó portré fotóra, mert ezer éve ugyanaz a fotód van kint a social média felületeiden?
- Esetleg a LinkedIn profilodat szeretnéd frissíteni egy jó fotóval?
- Párkeresésben vagy?
- Önéletrajzhoz kellene portré fotó?
- Várandós vagy, és kismama fotókat szeretnél?
- A párodat meglepnéd szexi glamour fotókkal?
- Szeretnétek egy jó hangulatú jegyes fotózáson résztvenni?
- Esküvői fotóst kerestek?
- Családi karácsonyi fotózásra vágytok?
Bármi kérdésed merül fel a fotózással kapcsolatban, válaszolni fogok rájuk.
Már a fotózást – megelőzően többször váltunk e-mailt, sőt az is lehet, hogy telefonon is beszéltünk a fotózásról.
Csak jó kérdés van, úgyhogy nyugodtan kérdezz.
Mindent a legapróbb részletekig leegyeztetünk e-mailben:
- Milyen ruhákat hozz magaddal a fotózásra.
- Ha családi fotózáson vesztek részt, akkor ötleteket adok, hogy milyen színek mutatnak jól, milyen ruhadarab lenne a legoptimálisabb a számotokra, hogy csodás fotók készüljenek rólatok.
- Szeretnél-e sminkest magadnak, vagy a feleséged részére, aki gyönyörű sminket készít a fotózásra.
- Leegyeztetjük a helyszínt, hogy stúdióban vagy kint a szabadban készüljenek el a fotók.
- Tanácsot adok arra vonatkozólag, hogy esetleg mit ne csinálj fotózás előtt. Pl. egy glamour fotózás előtt ne menj szoláriumba, mert megéghet a bőröd, és azzal nemigazán tudok majd mit kezdeni.
- Megbeszéljük, hogy milyen stílus áll közel hozzád, és ez alapján javaslok fotóstúdiót.
- Küldhetsz nekem inspirációs fotókat, amiket el tudnál magadról képzelni, ez lehet pl. a pinterestről választott fotó, és lehet a saját galériámban talált fotó is.
Egy vadidegen kamerája előtt kell majd nevetgélnem?
A fotózás során nem kell nevetgélned, ha ez tőled idegen.
Vannak olyan emberek, akik mindig derűsek, folyton nevetnek, róluk természetesen általában nevetős fotók készülnek, hiszen nekik ez az alaptermészetük.
Vannak olyanok, akik a mindennapokban komolyabbak.
Róluk zömében ilyen fotók fognak készülni.
A fotózás közben gyakran beszélgetek a vendégeimmel, akik nálam vannak.
Előfordul, hogy nagy nevetésben törünk ki … ilyenkor azért elkattintom a gépemet.
Nálam semmi olyat nem kell csinálnod, ami számodra nem komfortos.
Menetközben mindig szoktam 1-1 fotót mutatni, ilyenkor mindig megnyugszotok, mert tetszeni szokott az, amit láttok.
Hogyan tudok majd pózolni? Mit fogok én ott csinálni?
Mindig mindent megmutatok, nem Neked kell kitalálnod, hogy mi mutatna jól egy-egy fotón.
Elmagyarázom, hogy a kezeiddel mit csinál, és mit ne csinálj.
Előnyös szögből foglak fotózni.
Megbeszéljük, hogy melyik profilodat szereted jobban, ha esetleg van ilyen, és akkor igyekszem majd arról az oldalról készíteni Rólad a fotókat.
Nekünk csak a hétvégék jönnek szóba, mert hétköznap dolgozunk.
Nálam ez nem probléma, tisztában vagyok azzal, hogy nagyon sokan dolgoznak hétköznap, így hozzám hétvégi fotózásra is jöhettek.
A hétvégi fotózásnak nálam semmilyen felára nincs.
Bíztatlak arra, hogy elkészítsük a fotósorozatodat, hiszen a fotók egyszer igazán nagy értéket fognak képviselni az életedben, mert ugyan az időt nem lehet megállítani, de fotókkal vissza tudsz repülni a múltba.
Bízom benne, hogy a fotózást élménynek fogod megélni, amit szerintem legalább egyszer mindenkinek ki kell próbálnia.
Ha lennének még kérdéseid, akkor tedd fel nekem.
Remélem, hogy mihamarabb találkozunk. Bejelentkezés itt: